Negyedik adventi gyertyaláng

 

Deme Mónika

Negyedik adventi gyertyaláng

 

A negyedik gyertya lángja fénylik,

szívünkben a karácsony öröme él, megérzik.

Fényével minden sötét zugot betölti,

és a szeretet mindenkit átölel, azt a szívem reméli.

 

Négy láng már ragyog a koszorún,

a várakozás véget ér lassan, de biztosan.

Most a csoda közelít hozzánk,

s szívünkben a béke, szeretet örökké megmaradjon.

 

2025. november 23.

A szeretet hajnalán

Deme Mónika 

A szeretet hajnalán

 

Karácsony hajnala,
szálljon el a szíved haragja,
csendesüljön el minden fájdalom,
mit az év terhe rád rakott.

 

Hisz ez a szeretet ünnepe,
Isten Fiának születése,
fény gyúlt az éjszaka mélyén,
remény a fáradt szíveknek.

 

Az emberek reménysége Ő,
ki nem véletlen jött a Földre,
hanem céllal, irgalommal,
megváltó, gyógyító szóval.

 

Jött, hogy utat mutasson,
hogy a sötétben világosság legyen,
hogy a megtört lelkek
új életre találjanak.

 

Karácsony hajnala,
ahol a szeretet megszületik,
s velünk marad minden napon,
mert Ő a világ Megmentője.

 

2025.december 20.

 

 

 

A Szívem Drága Kincsének – Mama Névnapjára

 

Deme Mónika

A Szívem Drága Kincsének – Mama Névnapjára

 

Boldog névnapot, Mama,

köszöntelek ma,

szívemnek mindig

te vagy a legdrágább csillaga.

Isten adta, hogy nálad találtunk

meleg otthonunkra,

s biztonságos menedékre

akinek a mosolya

a szeretetet sugározza.

 

Legyen ma különleges a napod,

simogassa lelkedet a béke,

vigyen előre az Isten szeretete,

s áldás kísérjen mindörökre.

 

Kívánom, hogy szíved megteljen
szelíd örömmel és melegséggel,
s érezd, milyen sokat jelentesz nekem —
te vagy a szemem fénye, a szívem ékessége.

 

Köszönöm, hogy vagy nekem,

s hogy szereteted átölel mindig —

Isten áldása legyen rajtad ma és mindenkor,

Mama, boldog névnapot szívből, tiszta szívig.

 

2025. november 25.

 

A Biblia, mint életvezetési kézikönyv

 

Íráson kívül szeretek olvasni és tanulmányozni Isten szavát, a Bibliát, valamint olyan könyveket is, amelyek nem gátolják a hitemet, és nem állnak ellent az Ő igéjének.
Miért szeretem mindezt? Mert nem érzem magam korlátok közé szorítva, és közben a szókincsem is folyamatosan bővül.

A Szentírásban van egy igevers, amely arra bátorít, hogy ne hagyjuk abba ennek a könyvnek az olvasását, vagyis a Biblia rendszeres tanulmányozását.
Ez a vers Józsué 1:8 (RÚF):

„Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, arról elmélkedj éjjel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz.”

Ez az igevers világosan megmutatja: ha az ember olvassa és követi Isten igéjét, akkor sikeres lesz és boldogulni fog az élete folyamán.
Én gyakran mondom az embertársaimnak, hogy a Szentírás egy útmutató könyv az élethez – megmutatja, mi a jó, és mi a rossz.

Írta: Deme Mónika
2025. november 21.

 

Írás, mint szolgálat — amit az Úrtól kaptam

Nehéz pontosan megfogalmaznom, miért is szeretek ennyire írásba kezdeni, mégis azt érzem, hogy számomra az írás egyszerre menedék, szolgálat és belső béke. Amikor papírra vetem a gondolataimat, mintha elcsendesedne bennem minden zavaró hang, és helyet adna annak a békességnek, amelyet Isten ajándékoz. Az írásban nem érzem magam korlátok közé szorítva — ott szabad vagyok, őszinte, teljes.

Sokszor nem tudom, kihez jutnak el ezek a sorok, vagy egyáltalán olvassa-e valaki. De mégis hiszem, hogy amit leírok, talán egyszer valakinek pont akkor lesz bátorítás, amikor arra a legnagyobb szüksége van. Hiszem, hogy az Úr a szavakat is képes úgy vezetni, hogy elérjenek oda, ahol gyógyítani, erősíteni vagy felemelni kell. Ezért érzem úgy, hogy nem szabad abbahagynom az írást. Nem azért, mert mindig látom az értelmét, hanem mert bízom abban, hogy Isten az apró, csendes dolgokon keresztül is munkálkodik.

Erre emlékeztet a Szentírás is:
„A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk meg, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Galata 6:9)
Az írás számomra ilyen „jó cselekvés” — lehet, hogy nem látványos, de kitartó és szívből fakadó.

Egy másik ige is sokszor erőt ad folytatni:
„Bátorítsátok egymást, és építse egyik a másikat…” (1Thesszalonika 5:11).
Hiszem, hogy az írás is egyfajta építés: csendes fény, amely elindul valaki felé.

És amikor gyengének érzem magam, eszembe jut Ézsaiás ígérete:
„Az Úr megerősíti a megfáradtat, és erőt ad az erőtlennek.” (Ézs 40:29).
Írás közben én is ebből az erőből merítek, és remélem, mások is kapnak belőle valamit.

Ezért írok. Mert békét találok benne, mert szolgálni szeretnék vele, és mert úgy érzem: ez egy ajándék, amelyet az Úr bízott rám. Amíg szavakat ad a szívembe, addig tovább szeretném vinni ezt a szolgálatot — hittel, alázattal és nyitott lélekkel.

Írta: Deme Mónika

2025 november 20.

 

 

Az ősz útján

 

Minden nap kerékpárra ülök. Nem azért, mert könnyű, hanem mert érzem: minden megtett méter Isten ajándéka.

       Ma ebéd után úgy döntöttem, elindulok a jól ismert úton – még jól süt a nap.
       A levelek narancsban és aranyban ragyogtak körülöttem, mintha Isten festett volna még egy utolsó, fénylő réteget a természet vásznára.

       A mozgássérültségem nem tűnt el. Vannak órák, amikor minden mozdulatba több erőt kell fektetnem, mint másoknak.        Néha megkérdezem magamtól: „Miért ilyen nehéz?”
       De aztán eszembe jut, amit Pál apostol mondott:

„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm gyengeség által ér célhoz.”
(2Kor 12:9)

       A délutáni utaknak különös békéje van. Nem siet senki, a fények szelídebben érintik a lelket. Ahogy haladtam, a szél finoman végigsuhant rajtam, a levelek zizegve peregtek le a fáról. Mintha a teremtett világ suttogta volna:
„Lásd, milyen gazdag az Én ajándékom.”

       Megálltam egy pillanatra. Nem azért, mert fáradt voltam — bár az is igaz —, hanem mert a látvány megérintett. A föld tele volt színekkel, mintha Isten szőtt volna takarót az őszből.
       Rátettem a kezem a kormányra, és csendben imát mondtam:

„Köszönöm, Uram, hogy itt lehetek.
Köszönöm, hogy gyengeségeimben is megtapasztalhatom a Te erődet.
Köszönöm, hogy az út nem a korlátaimról szól, hanem a Te jelenlétedről.”

       Abban a csendes délutánban megértettem: a fogyatékosság nem vesz el tőlem semmit, amit Te valóban fontosnak tartasz, Uram.
       Sőt — rajta keresztül tanítasz látni, hálát adni, és észrevenni a csodát a hétköznapban.

       Továbbindultam. A gumik alatt ropogtak a levelek, és mintha Isten hangja kísért volna:

„Nem hagylak el, és nem távozom el tőled.”
(Józsué 1:5)

       Számomra a kerékpározás több, mint mozgás.
Találkozás Veled, Uram.

       Az őszi fák között pedig mintha oltárt emeltél volna nekem — ahol újra és újra felismerhetem:

       A kegyelem mindig ott vár, ahol elindulok.

Írta: Deme Mónika

 

Tizenhetedik bejegyzés - Isten ereje az én gyengeségemben

 

Nem vagyok földre szállt angyal – csak egy ember, aki nap mint nap megküzd a saját gyengeségeivel. Fogyatékossággal  élek, ami sokszor próbára tesz: vannak napok, amikor a testem nem engedelmeskedik, amikor a világ túl gyorsnak tűnik, és amikor a fájdalom vagy a tehetetlenség el akarja venni a reményemet.

De ilyenkor mindig eszembe jut Isten szava:
„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” (2Korinthus 12:9)

Ez az ige az életem valósága lett. Mert megtapasztaltam, hogy Isten nem a tökéleteseket keresi, hanem azokat, akik hajlandók Őt beengedni a töréseik közé. Amikor én gyenge vagyok, Ő erős bennem. Amikor sírok, Ő vigasztal. Amikor már nem tudok továbbmenni, Ő visz a karján tovább.

Sokáig azt hittem, hogy fogyatékosságom miatt kevesebb vagyok másoknál. Ma már tudom, hogy Isten szemében pontosan annyit érek, mint bárki más – sőt, talán még jobban megmutatkozik rajtam az Ő kegyelme. Mert amit a világ gyengeségnek lát, Isten azt lehetőséggé teszi: arra, hogy rajtam keresztül ragyogjon az Ő szeretete és ereje.

Nem vagyok földre szállt angyal, de Isten gyermeke vagyok – és ez mindenre elég.
Az Ő kegyelme elég nekem, minden nap, minden nehézségben.

Írta: Deme Mónika

2025. október 21.