Nem is tudom, hogyan fogjak hozzá annak a kérdésnek, hogy életemnek van‑e egy kulcsa. Pedig van. Még hozzá egy nagyon erős kulcs.
Ez a kulcs
nem emberek kezében van, nem a gyülekezetben vagy szenvedélyekben rejlik, hanem
**Jézus Krisztusban**. Ő az, aki valóban megnyitja az élet ajtóit, aki nemcsak
irányt mutat, hanem hozzásegít a lelki békéhez és az örök élethez is.
Ahogy az
Igében olvassuk:
„Én vagyok az ajtó; ha valaki énáltalam megy
be, üdvözül, és ki‑be járhat, és legelőt talál.” (János 10:9)
Ez a kulcs
biztos, erős és hűséges. Nem esik ki a kezünkből, nem vész el, nem rozsdásodik
meg az idő múlásával. Mindig elvezet oda, ahol a lelkünk legelőt talál, ahol a
szívünk megpihenhet, és ahol otthonra lelhetünk.
Ha megfogjuk
ezt a kulcsot, ha Jézushoz fordulunk, akkor azok az utak is megnyílhatnak,
amelyekről azt hittük, örökre zárva maradnak. A bizonytalanság helyét lassan
átveszi a bizalom, a félelmet pedig a remény csendes ereje.
Nem mondom,
hogy az életemben nincsenek olyan pillanatok, amikor azt érzem, minden ajtó
zárva van előttem, különösen azért, mert fizikailag korlátozott vagyok. Ezekben
az időkben a teher sokszor nehéznek tűnik, és a kérdések hangosabbak, mint a
válaszok.
Hiszed vagy
nem, ilyenkor néha úgy érzem, jobb nem szólni, nem küzdeni szavakkal, hanem
csendben az Úrra bízni mindent. Mert Ő akkor is tartja a kulcsot, amikor én már
nem látok ajtót.
Írta: Deme Mónika
2026. január 20.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése