Nemrég kaptam egy kérdést: hogyan bírom ezt az időszakot, amikor nem igazán megyek sehova.
Nem mondom, hogy könnyű ez a helyzet. Sokan talán nem is tudják rólam, de
őszintén szólva jól érzem magam itthon.
Ha jobban belegondolok, Amikor nem rohanok egyik helyről a másikra, több időm
marad Isten igéjén elmélkedni. „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én
vagyok az Isten!” (Zsoltárok 46:11)
Több időm
van arra, hogy kérdezzek, és néha arra is, hogy ne kapjak azonnal választ. De
ebben a várakozásban lassan formálódik bennem a felismerés: Isten terve nem
mindig ott bontakozik ki, ahol látványos dolgok történnek. Sokszor a rejtett
időszakokban munkálkodik a legmélyebben.
Ez az idő
segít megérteni, hogy nem a tetteim mennyisége határoz meg, hanem az, hogy
mennyire vagyok kész meghallani Isten hangját. Hogy mennyire tudok bízni akkor
is, amikor még nem látom tisztán az irányt. Megtanulok türelmes lenni,
elfogadni azt, hogy a növekedés nem mindig gyors, és nem mindig látható.
Hiszem, hogy
Isten nem véletlenül engedi meg ezt az időszakot. Lehet, hogy most formál,
készít, gyökereztet. Lehet, hogy amit most csendnek érzek, az valójában
előkészítés. És ha eljön az idő, amikor újra elindulok, már nem ugyanaz az
ember leszek, aki megállt.
„Mindennek
rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.” (Prédikátor 3:1)
Szóval így
élem meg ezt a bezártságot a fogságot.
Más szóval
ez a rejtett időszak ajándéka számomra.
Írta: Deme Mónika
2026. január 20.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése